Volt egyszer egy téglagyár – A topolyai Bodrogh család úttörő vállalkozásáról
Közeledünk legszentebb, szeretet teli ünnepünk felé, sok a magunkra vállalt, kiszabott feladat. Nehéz, hogy kilépve a mindennapok mókuskerekéből, sikerüljön lassítani. Elérni, hogy megtisztulva, felkészülten, alázattal ünnepelhessük karácsonykor az Élet diadalát. Hogy az ajándékozás aktusát ne az üzleti szellem irányítsa, hanem a gesztust a szeretet készítse elő, a gondos odafigyelés, személyre szabott választás érvényesülésével egy időben. A gondosság, a nemeslelkűség és a figyelem is jellemezte a XIX. század második felében Topolyára települt Bodrogh-család nemzedékeit, azok nagy sikerű iparosvállalkozásokat vezető családfőit.
A közösségi emlékezet és a Bodrogh-leszármazottak, mindenekelőtt beszélgetőtársunk, a fénykorában Európa legnevesebb téglagyárai között számon tartott topolyai Bodrogh-téglagyár alapítója, Bodrogh Mór dédunokája, Hadzsy János újságíró elmondása szerint több évtizeden keresztül e topolyai téglagyárban dolgozó állandó munkások családtagjai soha nem nélkülözték az alkalmi viseletet az év legszentebb ünnepei, húsvét és karácsony alkalmával. Munkaadóiknak, Mórnak és fiának, Imrének hála, a dolgozók teljes családja tetőtől talpig ünnepi öltözetben várta a Megváltó születésének és Jézus Krisztus feltámadásának emléknapját. A téglagyárat alapító, köztiszteletben álló Bodrogh-család és példaértékű, az 1880-as évek derekán létesülő vállalkozásuk nagyon sok helybeli szegény sorsú idénymunkás: kubikos, vályogvető boldogulását is segítette évtizedeken át.
– A zsidó származású, katolikus hitre áttért Rosenheim Mór, aki Bodroghra magyarosította nevét, az 1880-as évek közepén érkezett Simundriába, a topolyai valamikori keleti temetőtől a vasúti sínekig terjedő városrészre, ahol egy kéménnyel rendelkező széntüzelésű téglaégető kemencét telepített, majd ipari fejlesztést kezdeményezett. Az osztrákellenes beállítottságú család alapítója, dédapám negyvennyolcas párti ellenzéki politikusként, a sajkási császárpárti szabadcsapatok által 1849-ben felégetett Topolya mezőváros újbóli felállását, iparosodását elősegítő gróf Zichy János barátjaként tevékenykedett új életközegében – idézte fel Hadzsy János, aki gyermekként már csupán a híres téglagyár helyén kialakult Bodrogh-gödre nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket kereshette, a téglagyárban zajlott munkafolyamatot már nem kísérhette figyelemmel. Alanyunk szívesen idézte fel emlékezetében a Bodrogh-gödrében megejtett első vadászatait, a nagy kiterjedésű mélyedés lankáin zajló szánkózások hangulatát. Két nagyobb bányató valamikori ottani meglétét is jegyzi az emlékezet, ugyanis ahol a kitermelés következtében feltört a talajvíz, bányatavak alakultak ki a Bodrogh-tégylagyár területén. Hadzsy János még futballozhatott a fásított, füvesített gödörben létesített pályán, édesanyja pedig kedvenc sportjának, a tenisznek hódolhatott ugyanott. Bodrogh Klára, az édesanya szívesen mesélt egykoron fiának gyermekkori élményeiről: többek között a téglaégető kemencék közvetlen közelében történő lakmározásokról. Klára édesapja által foglalkoztatott téglaégető mesterek szívesen közreműködtek ugyanis abban, hogy a munkások, a tulajdonosok csemetéi jól lakhassanak piszkavasaikra tűzött, téglaégetés közben, kemencében sütött ízletes falatokkal.
– Óegyiptomi masztabához hasonlítanám a család egykori kemencéinek kinézetét. Egy kemencéhez egy kémény tartozott, az építmény boltíves bejárati részét falazták be újra és újra a folyamatos, két-három heti rendszerességgel indított termelésnél. A kemencék oldalrészein kialakított nyílásokba helyezték be a szárított válykot és a tüzelőt a téglaégetéshez, amely tudományt én leginkább a porcelánkészítés szaktudományával rokonítanék, hiszen mindkét esetben az égetés aktusán van a fő hangsúly. A Bodroghok elsősorban verbászi és bánáti származású német, mestervizsgával rendelkező téglaégető mesterekkel működtek együtt, akikre jellemző volt, hogy tudományukat igencsak féltették. Az égetést megelőzően az előkészületi munkálatok utolsó fázisát, a gyújtási műveleteket senkinek nem engedték követni, nehogy a kíváncsi szemek ellessék a műhelytitkokat. Mór dédapám vállalkozásbeindításának kezdeti éveiben még egy kisebb széntüzelésű kemencét működtetett téglaégető üzemként jellemezném a Bodrogh-vállalkozást. A későbbiekben az alapító még egy kemencét építtetett, majd Bécsben téglaprésgépeket is beszerzett, és préstéglagyártásba fogott, amely tevékenysége áttörést jelentett európai viszonylatban is. A gőzgépek, présgépek üzemeltetése már a cserépgyártást is lehetővé tette számára – emlékezett az utód.
A topolyai téglagyártás kimagasló egyénisége, Mór Topolya jelentős közéleti személyiségének is számított. A földbirtokosként, gyárosként jelentős személy Topolya társadalmi, politikai, sőt kulturális életében is meghatározó szerepet töltött be. Ő fúratta ki az egyik első ártézi kutat a városban és látta el nemcsak ipari termelését, hanem a környék lakosságát is vízzel. Pápai Lászlóval együtt nagy szerepet vállalt a topolyai inasiskola megalapításában, jelentős beruházásokat hajtott végre a polgári iskola építtetése során. Tehetős családfőként szegény sorsú tehetséges árvák felkarolását is vállalta. Nemcsak tanulmányaik ösztöndíjazását, teljes körű gondviselésüket vállalta fel. A dolgozói által is megbecsült ember jövedelmét nemcsak saját és családja vagyona gyarapítására használta fel – gyökereit soha el nem feledve – a zsidó hitközséget, munkásainak családját is támogatta, a város gyarapítását is személyes ügyének érezte. A család többek között Topolya első gőzfürdőjének építtetésében is szerepet vállalt. Bodrogh Mór 1938-ban hunyt el. Az 1920-as évek közepétől az Európa leghíresebb téglagyárai között számon tartott topolyai Bodrogh-téglagyárat immár fia, Imre irányította. Akkoriban a téglagyár 37 katasztrális holdon terült el. A jegyzett adat az 1939-es adókönyvekből származó feljegyzésekből való, emlékeztetett Hadzsy János, aki kérésünkre felvillantotta nagyapja, Bodrogh Imre jellemét is:
– Édesapja jellemének meghatározó jegyeivel ellentétes vonások jellemezték Mór fiát, Imrét. Még ma is őrzi az emlékezet, hogy a joviális, mulatós és kikapós hírében álló Mórnak fia, Imre születésekor a ma hotelként jegyzett valamikori ún. nagykocsmában olyan nagy jókedve kerekedett, hogy lovával felugratott a söntésre és azt ott táncoltatta. Bodrogh Imre édesapjától keményebb, zárkózottabb volt. Tartózkodóbb magatartás jellemezte családtagjaival és munkásaival egyaránt, ettől eltekintve – édesapja példáját is szem előtt tartva – ő maga is becsülte és kitüntette a szorgos, dolgos munkásait. Nagyapám, a hegyivadász, a császári gárdista, az első világháborút őrnagyi rangban fejezett katona magatartása, öltözködési stílusa és személyiségi jegyei is keménységet hordoztak. A Jugoszláv Királyság alatt a Topolyai Magyar Egylet elnökeként ténykedett. Még ma is elevenen őrzi az emlékezet a tényt, hogy egykoron, a jugoszláv hadsereg Topolyáról való kivonulásakor ő volt az első a városban, aki kitűzte a magyar lobogót, ekképpen várta a magyar seregek bevonulását. A sors keserű fintora, hogy az utóbbiak közvetlenül bevonulásuk után el is vették a gyárát. A későbbiekben – annak ellenére, hogy az első világháborúban tanúsított hősiességéért minden rangos kitüntetést magáénak tudhatott –, 1944 júniusában Auschwitzba szállították – idézte fel beszélgetőtársunk, aki sajnálatos módon személyesen nem ismerhette nagyapját.
Édesapja, Mór 1938-as halálát követően a téglagyár irányítását vállaló Bodrogh Imre Pestről hozatott geológust, aki földminták alapján adott szakmai tanácsot a birtokos-iparosnak, hol talál megfelelő minőségű agyagot a termeléshez, merre terjeszkedjen tovább. Bodrogh Imre a topolyaiak körében ma is Netovább utcaként számon tartott utcától északra, Szabadka irányába vásárolt a téglagyár 37 katasztrális hold kiterjedésű már meglévő területe mellé újabb száz holdas földterületet a gyár kiterjesztése céljából. Imre, tulajdonosként és vezetőként öt állandó munkás segítségével irányította a termelést, de az idényben, amely március közepétől a fagy beálltáig tartott, ezerötszáz munkást is foglalkoztatott. A gyár folyamatos terjeszkedésének következtében kialakult meddőkön futballpályát létesített elsősorban a munkások gyermekei számára, két lánya, Vera és Klára igényeit is szem előtt tartva pedig teniszpályát építtetett. Az általa telepített fák utolsó példányait az 1990-es évek végén vágták ki. Imre és édesapja hazai és külföldi piacra is termelt. Elsősorban Prágába, Bécsbe, Belgrádba, Budapestre is szállítottak, sőt az első világháború után mindenekelőtt külföldre, mivel itthon pangott az építkezőipar. Kevesen tudják, hogy a kiváló minőségű Bodrogh-téglából épült többek között a belgrádi amerikai nagykövetség régi szárnya és a királyi rezidencia, vagyis az ún. Novi Dvor is.
Mint arra már fentebb, az utód Hadzsy Jánost idézve utaltunk, 1941-ben jelentős fordulat állt be a Bodrogh-téglagyár és a köztiszteletben álló család életében, ugyanis a Horthy-rendszer idején vették kényszerigazgatás, vonták állami felügyelet alá a téglagyárat, mint minden más zsidó vagyont. Bodrogh Imrét 1944 júniusában deportálták, Auschwitzból nem tért haza, a gyár és a vagyon 1945-ös, a néphatalom általi államosítását csak özvegye, Klára és lányai élték meg. A gyár 1946-tól újra üzemelt, mint topolyai téglagyár, már korántsem olyan jó minőségű végterméket termelve, mint korábban. A hatvanas évek elején a Topolyán működő téglagyárakat összevonták, majd a valamikori Bodrogh-téglagyár területére helyezett betontelepet is felszámolták, a gőzgépek egy részét Szlovéniába és Koszovóra szállították. 1968-ban robbantották le az egykori Bodrogh-téglagyár gyárkéményeit. Az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején már kialakult a szebb kort is megélt Bodrogh-gödrében egy nagy kiterjedésű illegális szeméttelep-lerakat. Ezzel párhuzamosan a gödör tervszerű feltöltése is folyamatosan zajlott, a Topolya mellett haladó autóút kiépítésénél felgyülemlett földtömeget is oda hordták. Az 1990-es években az ott lakók kérelmezésére, a helyi környezetvédő egyesület közbenjárására, az önkormányzat és a helyi közösség támogatásával fásítás is kezdetét vette.
A közelgő karácsonyra várva, advent, vagyis Úrjövet első vasárnapja eljövetelével új év kezdődik, új egyházi esztendő köszönt ránk. Jó alkalom arra ez az időszak, hogy az ünnepi készülődés közben is ízlelgessük a szeretet ízét. Megszabaduljunk a testet, lelket dermesztő hatásoktól, megbocsátást, önzetlenséget gyakorolhassunk. A Bodrogh-gödre közvetlen szomszédságában felcseperedő, ma is a környékén élő ,,bodroghi-lányként” azonban tartok is valamelyest az idei téltől. Tudom, nem minden esetben, alkalommal sikerül ezúttal sem az adventi időszakban megbocsátást tanúsítanom. Fájó volt azt tapasztalni, hogy az elmúlt két év kemény telének adventi időszakában kezdődött, aztán folyamatosan zajlott a Bodrogh-gödrében a kilencvenes évek elején telepített, mostanra életerős fákból álló kiserdő ritkítása, irtása. A valamikori játszóterem területén álló fasorok egyre csak fogyatkoznak. Telente nap mint nap lopják onnan a fát, gondatlan polgárok pedig azzal egy időben hordják és rakják le ugyanoda, a megmaradt fasorok közé háztartási szemetüket.
