Ismerik-e Bartos Erika kortárs alkotó szívhez szóló, szívből jövő, a gyermeki képzelet- és érzelemvilághoz simuló szövegeit és rajzait? Érdemes befogadójukká válni. Hároméves lányomnál most ő a kedvenc. Bartos Erika művészetéről a ,,nagy elődök”, úgy, mint gyermekkorom egyik meghatározó mesekönyv-írója, Marék Veronika is elismerően szólnak pl. a háromgyermekes családi élet hétköznapjainak leleményes, kedves, derűs megoldásait tartalmazó Bartos-kötetekben található ajánlásaikban, fogalmaztam négy-öt évvel ezelőtt egy jegyzetemben, így kívánva Jó reggelt!-et az Olvasóinknak. Már akkor örömmel észrevételeztem, nyugtáztam, szóvá is tettem továbbá: a sok, szülőnek és gyermeknek egyaránt kedves olvasnivaló között szemezgetve állandó csemegét jelentenek az általam már sok esetben rongyosra olvasott, máig féltve őrzött, a hatvanas-hetvenes években, Magyarországon kiadott Bálint Ágnes, Marék Veronika stb. kötetek is. A Móra, az Alexandra, a Ceruza, a Pagony és más kiadók az utóbbi években újra megjelentetik a népszerű kiadványokat, amelyeken generációk nőttek fel. Tartalmi sokszínűségük, hangvitelük jelen korunkban is megszólítja olvasóközönségüket. Kislányommal akkor, azóta pedig most ismét: egy nagyon nyíltszívű, érdeklődő befogadóval, a kétéves kisfiammal vagyunk mindennapos vendégek a Futrinka utcában, megyünk Sicc-cel cirkuszba, Meseországba. Télvíz idején Télapót kerestük fel oly sokszor Hóemberek városában Ezüstmackó után kutatva, szamócát szedünk Annipannival és Boribonnal. Izgalommal követjük végig, hogyan szépül meg a Csúnya Kislány a baráti szeretetnek és gondoskodásnak hála, hogy aztán ágyba bújhassunk Tévé-Maci és Valérka társaságában. Közös, tartalmas élményeinket megélve, azt is könnyebben ,,megbocsátom” magamnak, hogy nem veszem fel a kesztyűt a világ vezető játékgyártóinak hatásaival, azok észvesztő iramban a mindennapjainkba becsorgó forrásaival szemben: hagyom, hogy a fiam – Boribon mellett – játék közben Szikla, Tűzlovag vagy Űrdongó mellé is szegődve mentse a világot. A Mentőbotokat sem tekintem ellenségnek. A lényeg talán az, hogy legyen más alternatíva is, amelynek nyújtásáról magamnak kell, vagyis a családok felnőtt tagjainak illene gondoskodniuk. Lányom álmát mostanság Draculaura és társai őrzik. Mégis nyugodtan alszik, ahogy én is. Jól eső érzés, hogy szobájának magányában esténként a hétévest manapság azon kapom rajta, hogy már egyedül olvas. Hol egy kezdő olvasóknak szánt Jacqueline Wilson-pörgős lányregénnyel a kezében bújik ágyba, hol Lackfi János vagy Tóth Krisztina-köteteket lapoz. Szívesen ismerkedik még például a svéd gyermekversek magyar fordításaival vagy – Berg Judit jelzőjével élve – a legmagyarabb svéd gyerekversek írójának, avagy a legsvédebb magyar gyerekversírónak, Kiss Ottó köteteinek verseivel. Kiskamaszoknak a barátságról, szerelemről kialakult gondolatait, a felnőtt világ furcsaságairól, zavarba ejtő eseményeiről, érdekes felfedezéseiről szerzett élményeit közös felolvasásaink alatt értelmezzük, elemezgetjük, hiszen maga az életünk is egyre inkább hasonlít a rímtelenül, mély gondolatokkal, nagy igazságok, életérzések megfogalmazásával telített véget nem érő svéd típusú gyermekversekre. Amíg pedig irodalmi értéket képviselő olvasnivalót keres, hagyja, hogy az meg is találja, azzal a kezében érzi jól magát, ,,megbocsátom” magamnak, ha lányom eleget téve kíváncsiságának, betekint a Monster High-suli rejtett zugaiba is.
