Hét és fél éves lányomnak a nyári szünidő e hetében olyan ,,komoly” kérdésekben kell döntések sorát hoznia, hogy hagyományos magyar népművészeti technikákkal, középkori vívással és célbalövéssel, különböző sportjátékokkal kíván-e ismerkedni, vagy önmagával kicsit közelebbről az önismereti és csapatépítő játékok során, miközben lehetősége nyílik képzőművészeti műhelyben továbbá zene-, ének és táncműhelyben is csiszolnia tudását. A felsorolt kihívások az újvidéki Petőfi Sándor MMK és a Gyermekház Nyári táborában érik. Korábban, a szünidő folyamán a lakóhelyünkön, Topolyán volt szerencséje elmerülni a kézműveskedésben, kerámiázásban, megéreznie a bábjáték személyiség- és közösségfejlesztő, formáló áldásos hatását. A ,,Mit kezdjünk a gyerekkel a nyáron?”-őrületből mi ezúttal is egészen biztosan kimaradunk, ráérősen, ugyanakkor tartalmasan telik kisiskolásom nyara, sőt a várva várt nagy nyaralás is még előttünk áll! A tanulással, számonkéréssel, és a vágyott, ugyanakkor jelentős mértékű ráfordított idővel és energiával járó iskolán kívüli tevékenységgel teli tanév után igazi kikapcsolódást jelent az, ami más, ami eltér az iskolaév sűrűn beosztott hétköznapjaitól. Nem rohanunk, teljesítünk, lehetősége teremtődik elmerülni különböző tevékenységekben. Tapasztalataim szerint a teljesítményrendszert nélkülöző, változatos programot kínáló, a gyerekem személyiségéhez passzoló nyári táborok erre kiváló terepet biztosítanak. Ha a mértékletesség-elvét nem hagyjuk figyelmen kívül és körültekintően választunk, szerintem jó alapot teremtünk, megfelelő körülményeket biztosítunk ahhoz, hogy kisdiákunk kikapcsolódhasson, jól érezhesse magát a vakáció idején. Azt sem tartom szerencsésnek, ha a kisiskolás a nyári szünetben táborról táborra vándorol, viszont úgy érzem: ha gyerekünk személyiségét és lehetőségeinket ismerve követjük kicsink igényeit és ösztöneinket, sikerülhet olyan nyarat terveznünk, kiviteleznünk, amelyre szívesen emlékszik majd vissza. Mi egyelőre a nappali rendszerű és nem az ottalvós táborozási variáció hívei, követői vagyunk, lányom kora és közös tapasztalataink azt jelezték: jelen pillanatban ott a helyünk. Jelenleg még nem érezzük elérkezettnek az időt arra, hogy önmagáról, környezetéről, lehetőségeiről, korlátairól tapasztalati úton, ottalvós táborokban szerezzen ismereteket. Tapasztalatokat, magabiztosságot, saját döntéshozatalt, kiállást az önálló nyaraláshoz szükséges talpraesettséget azonban már most, sőt még fiatalabb korban kezdte el gyűjtögetni. A családi utazásaink előkészületeibe is korábban bevontuk már, mostanra ügyesen közreműködik. Többször gondolkodóba ejtett az utóbbi időben, amikor számomra is aktuálissá vált a táborozós ötletek begyűjtése, a bősz tervezgetés, merre, hová irányítsam a lányomat, mennyivel könnyebb dolgom van nekem most, mint szüleimnek volt annak idején. Saját tapasztalataim szerint a mai harmincasok gyermekkorában még nem létezett a maihoz hasonló mértékű kedv, lelkesedés vagy lehetőség, talán ismeret egy-egy – esetünkben kisvárosi – közösség eseményszervezőiben a táborszervezésekhez. Annak azonban szívből örülök, hogy mindezek ellenére számomra mégis megadatottak meghatározó tábori élmények annak idején, igaz nem kisiskolásként, hanem kamaszkorban. Annak meg különösen örvendek, hogy ugyanazon született pedagógusegyéniség jóvoltából történt az első ilyen tapasztalatom, aki immár egy éve a tanév folyamán, sőt nyári kerámiatáborában is az agyag iránti szeretetét és keramikus iparművészként ismereteit most lányomnak is átnyújtva. Lankadatlan erővel, töretlen hittel és szeretett odaadással.
